Ki ne ismerné a klasszikus jelenetet: A jóképű főhőst vagy főhősnőt körbeállják a gonosztevők.
Látványosan, egymás után támadnak. Főszereplőnk néhány csapás elől kitér, néhányat kivéd,
de párat nem – ezektől megsebesül, de pont csak annyira, hogy igazán megmutathassa,
milyen kemény – majd visszatámad. Az ő csapásaitól mindenki összeesik, elrepül vagy meghal.
Majd ismét a gonosztevők következnek. Látványosan, egymás után támadnak. A főhős
néhány csapás elől kitér, néhányat kivéd, de párat nem… ez az ismétlődő folyamat pedig addig
tart, amíg teljesen elfogynak a támadók, és a kamera elidőzik a „lezúzott” helyszínen.

 

A filmek szerint

 

Sajnos a legtöbb edzőteremben sem jobb a helyzet. Sok helyen semmilyen erőfeszítést sem
tesznek több-támadós helyzetek gyakorlására, simán gyakorolhat valaki húsz évig úgy egy
harcművészetet, hogy fogalma sincs, mit kellene ilyenkor csinálnia. Ez tulajdonképpen
megdöbbentő, hiszen többnyire pont azért támadnak meg minket, mert a támadó vagy
erősebbnek tartja magát, vagy segítőket hoz magával. (Esetleg először erősebbnek
tartja magát, aztán másodszorra segítőket szerez.) Gyakran még ott is, ahol gyakorolják a
több-támadós helyzeteket, tudat alatt az oktató a filmekből indul ki és igyekszik a lehető
legkényelmesebbé tenni a gyakorlást:

– A támadókat úgy sorakoztatják fel, hogy a védekező mindig lássa, melyik
ellenfél honnan jön

– A támadók sorrendben ütnek, nincsenek meglepetések, így a védekező
éppen mindig jó helyen van ahhoz, hogy háríthasson

– A védekező a szokásos technikákat alkalmazza, mintha egy ellenfél
ellen dolgozna, és ha megérint egy támadót, az rögtön „lefagy”

– A támadó meg sem próbálja kivédeni a védekező akcióját,
hiszen neki az a szerepe, hogy „megkapja a magáét”

 

Ez sajnos veszélyes, és önveszélyes, mivel a valóságban:

 

Valóság

*  Gyakran nincs is időnk felmérni, hány támadó van, és ezek mikor vagy
honnan támadnak, néha a „semmiből” teremnek elő, azaz, korábban
nem tűntek veszélyesnek vagy váratlan helyről bukkannak fel
(„a vakfolt nem az a hely, amit nem látsz, hanem amiről nem tudsz”)

*  A támadók nem csak egyet-egyet támadnak, hanem folyamatosan,
megállás nélkül csépelnek („gorilla-ütések”), nem verekedni akarnak,
hanem minket megverni, nem hagynak minket „kibontakozni”

*  Minden olyan technika, ami akár egy másodpercnél is hosszabb
(különösen a fogások) csak még nagyobb bajba sodornak minket,
hiszen amíg mi fogunk valakit, képtelenek leszünk kivédeni a
következő támadást. (Pontosan ezért szigorúan tilos földrevitelnél
megállni vagy lehajolni – ezzel pont a hátunkat mutatjuk az új
ellenfél felé, márpedig így viszonylag nehéz kivédeni mondjuk egy
fejünknek szánt rúgást)

*  A több fizikai akció miatt a küzdelem is felgyorsul, azaz kaotikus
lesz. Stabil alapállásoknak, szabályos mozgásnak helye nincs – egyetlen
ütőkártyánk, hogy mivel mi vagyunk a célpont, a támadóknak
alkalmazkodniuk kell hozzánk – tehát mozogjunk folyamatosan és
gyorsan, fedezékeket használva, sok irányváltással. (Lehetőleg
a támadókon keresztül a kijárat, menekülés felé.)

*  És ami a legfontosabb: Gyakoroljunk!