A női önvédelem kicsit olyan, mint a foci: Mindenki ért hozzá. Ha szóba kerül, általában valamilyen megrázó támadásról szóló hír után, előugranak a „szakértők”: A barátoktól kezdve a celebeken át az Internetes cikkgyártókig mindenki lelkesen sorolni kezdi a „tuti tippeket”. Kész csoda, hogy vannak még bűnöző hajlamú férfiak, akik próbálkoznak, hiszen van itt minden:

Rúgjuk tökön a támadót!

Egyáltalán nem olyan könnyű végrehajtani stressz- és pánikhelyzetben, mint azt sokan elképzelik. (Általában ezért nem működnek az önvédelmi kézikönyvek sem.) A rablótámadás, vagy szexuális erőszak egyébként ritkán indul úgy, hogy a támadó terpeszben álldogál. Akinek van harcművész múltja, tudja azt is, hogy nagyon nehéz pontosan eltalálni az ágyékot, és ha csak súrolt a rúgás, az illető összerogyás helyett alaposan feldühödik.

Legyen nálad gázspray, használj kulcscsomót fegyverként!

Mégis mikor, amikor még csak lefognak, amikor rángatnak, vagy amikor már ütnek is? Átgondolta valaki valaha is, hány másodperc előkotorni ezeket egy női táskából?
Ez kicsit a régi vitára emlékeztet, a teleszkópos bot (vipera) önvédelmi alkalmazásával kapcsolatban: A teleszkópos botnak nincs önvédelmi alkalmazása. Ha ugyanis tudtad annyival előre, hogy verekedés lesz, hogy még volt időd egy fegyvert is elővenni, ami nálad sem lehetne, akkor ott nem az önvédelem volt a célod.

Ne próbálj kedves és megértő lenni, a támadók félnek a kemény és hangos nőktől!

Kétségtelen, hogy az önvédelemnek az is a része, hogy ki mersz állni magadért. Ahogy az is kétségtelen, hogy ha hangosan figyelmezteted a bepróbálkozót és ezzel odavonzod a járókelők figyelmét (ha vannak ilyenek), az elriaszthatja az elkövetőt. Sajnos azonban ezt az amerikai feminista elképzelést sokan úgy értelmezik, hogy minden potenciális támadót jól le kell gorombítani („veled aztán nem, takarodj te állat !”). Erre talán megijed egy mentálisan zavart parki mutogató, de az igazi pszichopata csak feldühödik és nekünk fog ugrani, hiszen tulajdonképpen kihívtuk.

A rövid hajú nők ritkán célpontok. Úgy öltözzünk, hogy ne legyen könnyű lerángatni rólunk a ruhát.

Ezek a kedvenceink, no comment. Illetve egy van: javasoljuk a Csernobilban használt vegyvédelmi ruhát. De komolyan, ha csak
ezen múlna..

Ha megtámadnak, fuss el!

Ezzel a városi legendával részletesen foglalkozunk egy külön blogcikkben.

Figyelj a környezetedre, hallgass a megérzéseidre!

Ezzel nagyon nehéz vitatkozni, hiszen gondoljunk csak bele: Ha zaklattak, megtámadtak minket, biztosan nem figyeltünk előtte eléggé a környezetünkre. És a támadó utólag nem volt szimpatikus, nemdebár? Sajnos ezek a „jótanácsok” így önmagukban nem sokat segítenek. Ha önvédelmi oktatók szájából halljuk őket, udvariassági okokból ritkán mondják ki, de valójában erre gondolnak:

  1. Ne igyuk magunkat olyan részegre, hogy alig vagyunk képesek az ellenállásra. (Vagy ha már így történt, ne egy elhagyott helyen, vagy rossz környéken, vagy ismeretlenek által kísérve próbáljunk hazamenni.)
  2. Van olyan napszak és helyszín, ahol nyugodtan fülhallgatózhatunk, mobilozhatunk. Késő este, rosszabb környéken inkább ne zárjuk ki teljesen a külvilágot, mert így nem tudjuk észlelni, az „előkészítés alatt” álló támadást.
  3. Ne engedjünk közel magunkhoz olyan férfit, illetve ne maradjunk kettesben olyan férfival, aki láthatóan túlzottan temperamentumos, robbanékony, vagy nyilvánvaló, hogy valami nincs rendben a gátlásaival, a viselkedése zavart.

Használjuk az X/Y/Z technikát és terminátorként zúzzuk szét a támadót!

Ahogy már részletesen bemutattuk, egy nőnek öngyilkossággal ér fel ütésváltásba keverednie egy nála 25-50 kilóval nehezebb férfival. (Miért nincsenek férfi-női vegyes bokszmeccsek? A hollywoodi filmek alapján simán lehetne szervezni őket.) Ugyanis, a látványos Internetes videókkal ellentétben, viszonylag kevesen nézik végig mozdulatlan sózsákként, hogy valaki, akit ők támadtak meg, üti őket. Helyette ők is ütnek, fejelnek, lefognak, és az ellenállás miatt ráadásul már nem nőként, hanem férfi ellenségként tekintenek ránk. Félreértés ne essék, fontosak a hatékony támadó mozdulatok – de a fókuszban a menekülésnek kell állnia. Ahogy az ingatlanoknál a legfontosabb a „lokáció, lokáció, lokáció”, az önvédelemben ez a „távolság, távolság, távolság”.

 

Ki ne ismerné a klasszikus jelenetet: A jóképű főhőst vagy főhősnőt körbeállják a gonosztevők.
Látványosan, egymás után támadnak. Főszereplőnk néhány csapás elől kitér, néhányat kivéd,
de párat nem – ezektől megsebesül, de pont csak annyira, hogy igazán megmutathassa,
milyen kemény – majd visszatámad. Az ő csapásaitól mindenki összeesik, elrepül vagy meghal.
Majd ismét a gonosztevők következnek. Látványosan, egymás után támadnak. A főhős
néhány csapás elől kitér, néhányat kivéd, de párat nem… ez az ismétlődő folyamat pedig addig
tart, amíg teljesen elfogynak a támadók, és a kamera elidőzik a „lezúzott” helyszínen.

 

A filmek szerint

 

Sajnos a legtöbb edzőteremben sem jobb a helyzet. Sok helyen semmilyen erőfeszítést sem
tesznek több-támadós helyzetek gyakorlására, simán gyakorolhat valaki húsz évig úgy egy
harcművészetet, hogy fogalma sincs, mit kellene ilyenkor csinálnia. Ez tulajdonképpen
megdöbbentő, hiszen többnyire pont azért támadnak meg minket, mert a támadó vagy
erősebbnek tartja magát, vagy segítőket hoz magával. (Esetleg először erősebbnek
tartja magát, aztán másodszorra segítőket szerez.) Gyakran még ott is, ahol gyakorolják a
több-támadós helyzeteket, tudat alatt az oktató a filmekből indul ki és igyekszik a lehető
legkényelmesebbé tenni a gyakorlást:

– A támadókat úgy sorakoztatják fel, hogy a védekező mindig lássa, melyik
ellenfél honnan jön

– A támadók sorrendben ütnek, nincsenek meglepetések, így a védekező
éppen mindig jó helyen van ahhoz, hogy háríthasson

– A védekező a szokásos technikákat alkalmazza, mintha egy ellenfél
ellen dolgozna, és ha megérint egy támadót, az rögtön „lefagy”

– A támadó meg sem próbálja kivédeni a védekező akcióját,
hiszen neki az a szerepe, hogy „megkapja a magáét”

 

Ez sajnos veszélyes, és önveszélyes, mivel a valóságban:

 

Valóság

*  Gyakran nincs is időnk felmérni, hány támadó van, és ezek mikor vagy
honnan támadnak, néha a „semmiből” teremnek elő, azaz, korábban
nem tűntek veszélyesnek vagy váratlan helyről bukkannak fel
(„a vakfolt nem az a hely, amit nem látsz, hanem amiről nem tudsz”)

*  A támadók nem csak egyet-egyet támadnak, hanem folyamatosan,
megállás nélkül csépelnek („gorilla-ütések”), nem verekedni akarnak,
hanem minket megverni, nem hagynak minket „kibontakozni”

*  Minden olyan technika, ami akár egy másodpercnél is hosszabb
(különösen a fogások) csak még nagyobb bajba sodornak minket,
hiszen amíg mi fogunk valakit, képtelenek leszünk kivédeni a
következő támadást. (Pontosan ezért szigorúan tilos földrevitelnél
megállni vagy lehajolni – ezzel pont a hátunkat mutatjuk az új
ellenfél felé, márpedig így viszonylag nehéz kivédeni mondjuk egy
fejünknek szánt rúgást)

*  A több fizikai akció miatt a küzdelem is felgyorsul, azaz kaotikus
lesz. Stabil alapállásoknak, szabályos mozgásnak helye nincs – egyetlen
ütőkártyánk, hogy mivel mi vagyunk a célpont, a támadóknak
alkalmazkodniuk kell hozzánk – tehát mozogjunk folyamatosan és
gyorsan, fedezékeket használva, sok irányváltással. (Lehetőleg
a támadókon keresztül a kijárat, menekülés felé.)

*  És ami a legfontosabb: Gyakoroljunk!

 

 

Elég sok elborzasztó hír jelenik meg a sajtóban arról, hogy megtámadtak futókat, szórakozó fiatalokat. Ilyenkor felmerül a kérdés: vajon hogyan lehetne elkerülni ezeket a helyzeteket, illetve mit lehet tenni, ha mégis megtörténik a baj? Reálisak a köztudatban élő elképzelések az önvédelemről?
Erről a témáról beszélgettünk a Fitness Fiesta Magazinban megjelent interjúban.

A teljes interjút itt tudjátok elolvasni.

 

 

Hányszor, de hányszor hallhattuk ezt a közhelyet. Mindenki ezt hajtogatja, a szomszéd, a fodrász, a sarki fűszeres, – de még harcművészet mesterek is, főleg ha nincs idejük kérdésekre válaszolni az öltözőben. Bölcsnek hangzik, senki sem merne vele vitába szállni. Hiszen ki keresné a bajt, akarna megsérülni például egy késharc során, és melyik normális ember nem fél a késtől? Komolyan, ha minden alkalommal, amikor elárulják nekünk ezt a titkot, kapnánk egy százast, mostanra milliárdosok lennénk! (És nem lenne szükség önvédelem oktatásra sem, hiszen tudjuk mit kell tenni: Futás és ennyi.)

Késharc

A késharc az első hibáig tart..

Csak egy baj van ezzel a leereszkedő, lusta, ‘baráti’ tanáccsal: használhatatlan. A valós önvédelmi helyzet nem olyan, mint a filmekben. A kést gyakran nem is látjuk az utolsó pillanatig, vagy eleve olyan közel állva fenyegetnek vele, hogy nem merünk elfordulni. Még kés nélkül is: Ha rosszarcú alakok elállják az utunkat, és az arcunkba üvöltözve megfélemlítenek, nem szólhatunk, hogy “egy pillanat, tessék egy lépést hátralépni, sprintelni fogok”. Különben is, mi van ha egy csöppet sem érezzük gyorsnak magunkat? Ha már a pánik szélén vagyunk? Ha velünk van lassabb barátunk, barátnőnk, gyerekünk, szülőnk, akit nem tudunk otthagyni? Esetleg zárt, szűk helyen kerültünk bajba, mint egy éjszakai busz vagy egy vendéglátóhely? Viszonylag ritkán akarnak embereket olyan helyen megtámadni, ami alkalmas a menekülésre, különösen, ha rablótámadásról vagy szexuális támadásról van szó.

Késharc

Melyikünk van bajban..?

Valójában, tényleg cél, hogy elszaladjunk a veszély elől, de ezt nem fogjuk tudni megtenni, amíg a támadók ezt nem hagyják. (Ugyanez igaz a segítség, rendőrség hívására.) Hagyni akkor fogják, ha a megfelelő önbizalommal és közelharc technikákkal felvértezve, “meggyőzzük” őket, illetve, ha “nem vezet út,  csinálunk magunknak”. A valóban hasznos edzések erre kínálnak megoldást, nem pedig egy verseny megnyerésére vagy középkori ázsiai támadások kivédésére.

 

Ha tudni szeretnéd, hol van az a határ, amit ha átlép a támadó, jogos önvédelemről beszélhetünk részedről, vagy ha tudni szeretnéd, milyen legális önvédelmi eszközök vannak, mentsd el a könyvjelzők közé az mbc-onvedelem.hu-t és látogass el néhány nap múlva a hetente frissülő blog oldalra!